Közzétéve:

Döntéseink – áldás és átok

Az egyik szülői tréningen a büntetésről beszélgettünk. Pontosabban arról, hogy mennyi probléma van vele, és hogy mennyire nem érdemes használni a nevelési eszközeink között.Most nem részletezem az okokat, korábban már olvashattál erről itt, itt, itt, és itt is.

döntések - www.ertsunkszot.hu

Minden élethelyzetben döntünk, hogy miként reagálunk, mit cselekszünk. Ezek a döntések azok, amelyek meghatározzák, hogy kik vagyunk ma, és hol tartunk ebben a pillanatban.

Egészen biztosan te is fel tudsz sorolni néhány – vagy akár több – momentumot az életedben, amelyek sorsfordító döntésekké váltak. lehet, hogy ennek akkor nem voltál a tudatában, de visszanézve ma már egészen világos, hogy ha azokban a helyzetekben máshogy döntesz, ma más lennél, máshol lennél, más lenne az életed.

Bár távolinak tűnik a kapcsolat, mégis: a büntetés elkerülésének pontosan ez a célja. Az a cél, hogy a gyerekeinket megtanítsuk döntéseket hozni. Megtanítsuk nekik, hogy minden helyzetben van lehetőségük dönteni. Igaz, hogy utána a döntéseikért felelősséget is kell vállalniuk, ám ez együtt jár azzal a felszabadító érzéssel, hogy urai lehetünk az életünknek. Még akkor is, ha egy döntésről utólag kiderül, hogy nem volt sikeres, sokszor megvan a lehetősége a jóvátételnek, az irányváltoztatásnak.

Természetesen a gyermekeknek olyan döntéseket érdemes a kezükbe adnunk, amelyek életkoruknak és érettségüknek megfelelőek. Egy 3 éves gyermeknek más lehetőségeket érdemes biztosítani, mint egy 14 évesnek. Ezen a ponton jött a felvetés, hogy ez az elmélet mennyire állja meg a helyét a gyakorlatban. Mennyire igaz az, hogy minden élethelyzetben lehetőségünk van dönteni? Ugyanis ha ez így mégsem igaz, akkor a gyerekeket is becsaphatjuk, ha ebbe az irányba tereljük őket. Akkor hasznosabb, ha azzal szembesülnek, hogy bizony nem minden esetben dönthetnek, van, amikor valaki eldönti helyettük a sorsukat. Kezdjük az elején.

Vannak olyan események, amelyeket nem irányíthatunk, noha az életünk részei. Például nem igazán tudom befolyásolni, hogy holnap esős idő lesz, vagy éppen sütni fog a nap. Azt sem tudom érdemben befolyásolni, hogy milyen magasra nőttem. Rengeteg ilyen természeti tényező van, amelyről nem tudok dönteni. Viszont arról tudok dönteni, hogy mindezeket hogyan szemlélem. Az én döntésem, hogy letört hangulatban töltöm el az esős napot, vagy éppen jókedvűen. Én emlékszem például, amikor kisgyermekként nővéremmel kiálltunk az esőbe és ugrálva kántáltuk „nem vagyunk mi cukorból”. Természetesen nyűg és kellemetlen dolog elázni, de az én döntésem, hogy mennyire hagyom, hogy mindez hosszú távon a kedvemet szegje. És ezzel egy kis kitérővel el lehet jutni oda, hogy mindenki saját maga felelős a boldogságáért, vagy boldogtalanságáért.

Elkerülhetetlen, hogy negatív hatások érjenek minket, hogy időszakonként valami fájdalmat okozzon. Ugyanakkor az, ahogyan erre reagálunk – hosszú távon ezek miatt szenvedünk, vagy feldolgozzuk, az a mi saját döntésünk eredménye. A rajtunk kívülálló dolgokon túl az élethelyzetek legtöbbjében valóban lehetőségünk van eldönteni, hogy mi legyen a végeredmény. Eldönthetjük reggel, hogy csak egy almát eszünk, esetleg müzlit vagy valami egészen mást, amihez hozzáférésünk/kedvünk van. A mi döntésünk, hogy mikor indulunk el otthonról reggel. Ahogy az is, mivel töltjük a napjainkat.

Hallottam már olyan felvetést is, hogy „de nem léphetek ki a munkahelyemről, bármennyire is szeretném”. Érthető, hiszen ez egy félelmetes lépés is lehet az ismeretlenbe. Mindezzel együtt azonban a döntés akkor is a miénk. Ami fontos ilyen helyzetekben, hogy a felelősség is. És ez kétségkívül macera. A legjobb lenne úgy döntéseket hozni, hogy ne kelljen számolni azok következményeivel. Azonban a szabadság mértéke, hogy szabadon dönthetünk, megegyezik a felelősség mértékével.

Találkoztam olyan példával is, hogy valakinek nagyon nehezére esett felelősséget vállalnia, így a helyzetek legtöbbjében inkább azzal érvelt, hogy neki nincs ráhatása a szituáció kimenetelére. Vele csak úgy történnek a dolgok. Azonban ez önámítás. És mint olyan működik, elfedi a valóságot, és hamis biztonságot nyújthat. És persze hamis keserűséget is, hogy lám, mennyire nincs hatásom az életemre.

Eldönthetem

  • mi az, ami hat rám és hogyan
  • mitől félek, mi hangol le, vagy tesz boldoggá
  • mit tanulok a hibáimból, illetve milyen következtetéseket vonok le
  • ki vagyok és merre tartok
  • hogy a döntések az én kezemben vannak.

Visszatérve az eredeti kérdésre. Mennyire hasznos, ha gyermekeinket arra sarkalljuk, hogy amennyire lehet, tapasztalják meg, hogy hatásuk van az életükre? Nem hiszem, hogy erre van recept. Ezt minden szülőnek saját magának kell eldöntenie. És utána neki is kell a felelősséget vállalnia e döntéséért.