Közzétéve:

Biztos, hogy meg szeretnéd oldani a konfliktusaid?

Konfliktusok a hétköznapok velejárói. Ezzel nem hiszem, hogy bármi újat is állítottam volna. A konfliktusokat a hétköznapi életben könnyű fetisizálni. Elképzelhető, hogy te is úgy tekintesz egy-egy nézetkülönbségre mint valami ördögtől való csapásra. Mindegy, hogy az éppen családtagoddal, pároddal, gyermekeddel történik, vagy munkahelyen egy munkatársaddal. Vagy akár egy idegennel, akivel valamiért éppen összehozott a sors és nem értetek egyet.

A következő gondolat az lehetne, hogy bemutassak néhány egyszerű lépést - amelyek garantáltan működnek minden helyzetben azonnal - a konfliktusok megoldására. Biztos érzed a sorok között a bújtatott szarkazmust. Ha nem, akkor most leírom félreérthetetlenül, hogy ilyen módszer nem létezik. Nem lehet garantálni a konfliktusok megoldását azt pedig különösképpen nem, hogy mindez azonnal menni fog. Sok minden kell a konfliktusok megoldásához és én most egyet ragadok ki ezek közül, mert szerintem ez az egyik - ha nem a - legfontosabb. Ez pedig a szándék.

AZ AKARAT A KONFLIKTUSBAN RÉSZTVEVŐ FELEK RÉSZÉRŐL, HOGY TÉNYLEG MEGOLDÓDJON A KIALAKULT HELYZET.

Még mielőtt részletezném ezt a gondolatot, teszek egy kitérőt. A kérdésem az, hogy voltál-e már olyan helyzetben, amikor kívülről figyelhetted meg két vagy több ember konfliktusát? Elég jelentős összeget mernék arra tenni, hogy erre a kérdésre igen a válaszod. Majdnem teljesen biztos vagyok abban is, hogy a legtöbb ilyen helyzetben számodra viszonylag világos volt - kívülállóként - a megoldás és talán kicsit értetlenkedve nézted, erre miért nem jönnek rá a konfliktusban résztvevők. A kérdés az, hogy ilyen helyzetekben mi az oka annak, hogy kivülről nézve egy konfliktust sokszor egyszerűbb a megoldást megtalálni, mint annak résztvevőjeként. Ezzel be is zártam ezt a gondolat kitérőt, irány az eredeti gondolathoz.

Mi kell ahhoz, hogy egy konfliktusban résztvevő felek rendelkezzenek azzal az akarattal, hogy megkeressék a megoldást? Most lehet, hogy kicsit felvonod a szemöldököd, mert visszagondolva a konfliktusaidra, úgy emlékszel, hogy te mindig törekedtél azokat megoldani. Ezt nem kétlem. Viszont a helyzet az, hogy leggyakrabban - fontos, hogy nem minden esetben, de a leggyakrabban - 2 dolog szokott történni a konfliktusok megoldására tett szándékkal kapcsolatban:

  1. Van egy tuti jó ötletem, én tudom mi a helyes út, az egyetlen és jó megoldás. Annyi a feladatom, hogy erre rávegyem a másik felet is. Vérmérséklettől, beállítottságtól, a tanultak szerint ezt próbálják elérni a konfliktus résztvevői.
  2. Nem szeretem a konfliktusokat, félek tőlük, félek a másiktól, kellemetlen ez a helyzet, stb. Mondjon a másik egy megoldást, az nekem is jó lesz. Ha nem, akkor is jó lesz. Majd titokban ellenkezem legfeljebb.

Ez a két hozzáállás, - vagy ahogy helytelenül elnevezni szokás: szándék - a konfliktus megoldására hasonló, mint az ösztönös reakció, amikor valaki megijed. Maradjon és harcoljon, vagy fusson és meneküljön. Persze az ijesztő példában még van a lefagyás is, de konfliktusoknál ez kevésbe jellemző.

Szerintem te is érzed, hogy egyik hozzáállás sem a leghatékonyabb, ha a cél a konfliktus megoldása. Ha ez igaz, akkor igaz az is, hogy ezek közül egyikben sincs meg a szándék a konfliktus megoldására. Az első esetben a szándék inkább a saját érdekek érvényesítése, míg a második esetben a szándék inkább az, hogy ne legyen konfliktus. A szándék az igazi megoldásra egyikben sincs meg. Ha pedig nincs szándék a konfliktus megoldására, akkor az hogyan oldódhat meg? Erre szeretnék néhány gyakorlati példát mutatni, hátha egyik segít neked is, ha esetleg konfliktusba kerülnél és tényleg szeretnéd azt megoldani.

(1) Amikor egy konfliktus kialakul, szinte teljesen biztos, hogy az érzelmek nagyobb fokozatba kapcsolnak. Nem kell extrém dolgokra gondolni, de az biztos, hogy az érzelmi állapot kibillen abból, mint amikor mondjuk egy jó forró fürdőben üldögélsz és lazítasz már egy ideje. Az érzelmek ilyen előtérbe kerülése természetes és nem is az a cél, hogy ezt megtanuld legyőzni, illetve elnyomni. Egyébként csak zárójelben megjegyezve, ezzel az a baj, hogy az érzelmi központ az agyban versenyez az erőforrásokért az analitikus és problémamegoldó résszel. Ha sok erőforrást használ az érzelmi központ (és mindig ő az első), akkor a problémamegoldó résznek kevesebb jut, nehezebben tudjuk használni - zárójel bezárva

Tehát az első dolog, ami segíthet, ha megtanulod érzéseidet felismerni, beazonosítani, elfogadni és megfejteni, mit üzennek neked. Szülőként a gyermek egészen kicsi korában már el lehet kezdeni az érzések tanítását. Persze először az egyszerűbb alapérzésekkel, majd az összetettebbekkel lehet folytatni, ahogy a gyermek érik és egyre bölcsebbé, érzelmileg intelligensebbé válik. Az érzelmi kártyákat pont erre fejlesztettük ki. A cél tehát nem az érzések elnyomása, illetve elfojtása, hanem az, hogy megfejtsd mit üzennek és felmérd képes vagy e az adott érzelmi állapotban konfliktus megoldásán dolgozni, vagy esetleg egy másik időpont megfelelőbb lenne.

(2) Érdemes elfogadni, hogy a konfliktusok természetesek, nem kell félni tőlük, vagy valami negatív jelentőséget tulajdonítani nekik. Ez olyan, mintha attól kellene félni, vagy éppenséggel az bosszantana előre, hogy napnyugta után sötét lesz. Tuti, hogy az lesz, de legfeljebb felkapcsolok egy lámpát, vagy gyertyát gyújtok, vagy elmegyek aludni. Vagy bármi egyéb, a lehetőségek száma végtelen. És ez a konfliktusokkal is így van. Természetes velejárói az emberi kapcsolatoknak, csak meg kell tanulni kezelni őket. Szerintem egyébként hasznosak is, mert a MEGOLDOTT konfliktusok általában előre mozdítják az a konfliktusban résztvevő emberi kapcsolatot. Egyértelmű sikerélménnyel bővül a kapcsolat, ami a bizalmat, a kapcsolatok alapját erősíti. Ismét családi körben maradva, a gyerekek legtöbbször nem sérülnek, ha a szülök alkalomadtán nem értenek valamiben egyet és ennek hangot is adnak. Sőt, minden megoldott konfliktus erősíti a gyerekekben is a biztonság érzését, hiszen lám-lám, anya és apa most nem értettek egyet, de megoldották és közösen valami nagyon jót találtak ki. A példa azt mutatja, hogy nem kell félni a konfliktusoktól, van lehetőség megoldani azokat. Picit ünneprontó leszek, mert nem hagyhatom ki, hogy ennek a fordítottja is igaz. A gyerekeket rendkívüli módon meg tudja viselni, ha azt látják a szülőknek konfliktusaik vannak, amiket nem tudnak megoldani. Ez sokszor sokkal inkább megviseli a gyerekeket, mint esetleg az a tény, hogy a szülők felbontják a kapcsolatukat.

(3) Nem tudom, hogy ez létezik e, csak azt, hogy én még sosem találkoztam olyan konfliktussal, amelynek egyetlen jó megoldása lett volna. Csak olyat tapasztaltam, hogy szinte bármi megoldhat egy konfliktust. Eljutottál a harmadik szintig: azaz konfliktusok esetében az érzelmeid helyén tudod kezelni, sőt, még a másik érzelmi állapotát is figyelembe tudod venni, ráadásul a konfliktusokkal kapcsolatban nincs erős érzelmi kötődésed (félelmed, dühöd, stb.) A harmadik szempont, amit érdemes mérlegelni végre a szándék. A szándék, hogy megtaláljátok a konfliktus megoldását közösen. Nem az a lényeg, hogy a te megoldásodra rávedd a másikat, vagy ő vegyen rá téged a sajátjára. A lényeg, hogy KÖZÖSEN találjátok meg a megoldást. A közös út a megoldásig legyen a fókuszban. Ha ez így van, akkor még olyan esetekben is erősödik a kapcsolat, amikor esetleg nincs azonnali megoldás a konfliktusra. hiszen az utazás közös, még ha a célt nem is sikerült elérni. Képileg ez úgy néz ki, hogy ti - a konfliktusban résztvevők - egy oldalon álltok, kéz a kézben és maga a megoldandó probléma néz veletek farkasszemet. Nem ti néztek farkasszemet egymással! Ebben egyébként az a nehézség, hogy ösztönösen védi mindenki az érdekeit. Ez a harmadik pont pedig hangozhat úgy, hogy lemondasz az érdekeidről a megoldásért cserébe. Pedig nem erről van szó. Az érdekeid képviselni kell, míg a másik érdekeit figyelembe kell venni és tisztelni kell. Közösen kell megtalálni, hogy az adott érdekek miként egyeztethetők össze. Ez amolyan - ugorj ki a repülőgépből, bízva abban, hogy majd az ejtőernyő kinyílik. Ehhez kell bizony elszántság és bátorság az első pillanatokban. Aztán kiderül sok gyakorlással, hogy esetleg már maga az ugrás is jó lehet 🙂

Visszatérek egy gondolatkitérőre még az írásom elejéről. Még biztosan emlékszel a kérdésre, kívülállóként miért érezheted úgy sokszor, hogy egyszerűbb megoldani egy konfliktust, mint résztvevőként? Hát pont ezért. Mert nincs erős érzelmi kötődés, nem veled történik, így nem kell feltétlenül félni az eredménytől, és legtöbbször saját érdeked sincs benne.

Azonnal jöhetne a - három a magyar igazság és egy a ráadás szerint - a ráadás tanács: próbáld ki,  hogy egy saját konfliktusod vizsgálod meg "kívülállóként". Ugyanakkor ezt nem tanácsolom senkinek. Hiszen kívülállóként egy más szempontból lehet valóban egy adott konfliktusra tekinteni. Ez olyan érzést okozhat, hogy könnyebb megtalálni a megoldást. Azonban soha nem szabad elfelejteni, hogy nem egy megoldás létezik, hanem sok. Ezekből pedig csak a résztvevők tudják igazán kiválasztani, nekik mi a legjobb. Kívülállóként ez valószínűtlen.

HA VALAKI SEGÍTENI SZERETNE GYERMEKEINEK - NÉPSZERŰ KIFEJEZÉST HASZNÁLVA: MEDIÁLNI KÖZÖTTÜK - HOGY KONFLIKTUSAIKAT MEGOLDJÁK, VAGY TULAJDONKÉPPEN BÁRKINEK, AKKOR LEGYEN AZ A CÉL, HOGY OLYAN KÖRNYEZETET BIZTOSÍTSON SZÁMUKRA, AMELYBEN ŐK A LEGNAGYOBB ESÉLLYEL TUDJÁK MEGTALÁLNI A SZÁMUKRA LEGJOBB MEGOLDÁST.

Összefoglalva tehát, a konfliktusok megoldásának egyik fontos - ha nem a legfontosabb - feltétele, hogy meglegyen a közös szándék a közös megoldásra. Nem az érdekérvényesítésre, hanem a KÖZÖS megoldásra.

Ha érdekel a konfliktusok megoldásának részletei egy családon belül, tipikusan szülő-gyermek között, akkor csatlakozz egy induló Beszélj úgy... tréningünkhöz. A konfliktusok megoldásának lépései mellett szituációs gyakorlatokon keresztül, a gyermeked bőrébe bújva fejlesztheted például az empátiád, együttműködési módszereid és azt is, hogyan érdemes gyermeked önértékelését felépítened, hogy aztán a családi fészket majd felnőttként elhagyva önállóan megállja helyét és megtalálja boldogságát.

Biztos, hogy meg szeretnéd oldani a konfliktusaid?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ez eddig mind oké, de mi van akkor, ha csak bennem van meg a szándék és minden a közös megoldásra, de a másik félben nincs, ha ő nem akar együttműködni, csak a saját megoldását akarja rám erőltetni. Ilyenkor mit tehetek? Oké, közös szándék, közös megoldásra, de ha ez nincs, csak egy oldalú, akkor mit lehet csinálni, ez tényleg érdekelne.

    1. Szerintem erre nincs kielégítő válasz. Ha teljesen lecsupaszítom, akkor én úgy értem, hogy a kérdés az, miként tudom valakinek az akaratát (szándékát) befolyásolni, vagy megváltoztatni.
      Csak a saját tapasztalataimat tudom itt leírni, ami semmiképpen nem egy egyetemes igazság, vagy recept. Én abban hiszek, hogy csak úgy érdemes ezt megpróbálni, hogy információt adok a másiknak, amit ő feldolgozhat magában és remélhetőleg ezáltal megváltozik a hozzáállása is. Mindezt úgy, hogy az érzelmi intelligenciámat is használva, az a leghatékonyabban jusson el a másik félhez (a legalkalmasabb időpontban, amikor a másik a legbefogadóbb az új nézőpontok megismerésére, stb.). Talán ez nem is igazi kísérlet a másik akaratának megváltoztatására, inkább csak szándék arra, hogy megismerjem jobban az ő oldalát, miközben megismertetem vele az én nézőpontomat is.
      Ha valakinek VALÓBAN szándéka egy konfliktus megoldása, az szerintem könnyen belátja, hogy van jobb megoldás is, mint a saját megoldáshoz való foggal körömmel történő ragaszkodás…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.