Kik is vagyunk?

dr. Skita Erika és Turáni Szabolcs – az Értsünk szót alapítói, a Beszélj úgy, hogy érdekelje… és a Testvérek féltékenység nélkül tréningek hazai hivatalos képviselői és licenctulajdonosai, minden tréninggel kapcsolatos dokumentum kizárólagos joggal rendelkező kiadói Magyarországon és magyar nyelven.

Szülőket és pedagógusokat ismertetünk meg az empatikus és együttműködő kommunikációval, és segítünk az érzelmi és társas intelligencia fejlesztésében, az empátia, türelem, kreativitás hármasra építve.

2010 óta tartunk Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje szülői kommunikációs tréningeket, 2013 óta  Testvérek féltékenység nélkül tréninget, és akkreditált pedagógus-továbbképzést.

Nagy előnynek érezzük, hogy szülőkként, anyaként és apaként hasonlóan gondolkodunk a gyermeknevelésről, és a közös munka során mindig erőt meríthetünk egymás támogatásából. Több, mint egy évtizedes közös múltunk alatt kaptunk jó néhány próbatételt, amelyeket közösen éltünk át, vagy túl. Ismerjük a szeretetteli és nem tudatos; valamint a tudatos, de a szeretetet háttérbe toló nevelést és annak hatásait – megtapasztaltuk őket. Elveszítettünk három szülőt, külföldre majd hazaköltöztünk, munkahelyet váltottunk, gyermeket terveztünk és gyermeket vártunk, most pedig igyekszünk őket a lehető legjobb tudásunk szerint nevelni, bár inkább úgy mondanánk: támogatni.

Nem állítjuk, hogy nálunk minden elsőre megy hibátlanul. Azt viszont bátran mondhatjuk, hogy töretlenül próbáljuk megtalálni a családunk egésze számára legjobb megoldásokat. Tudjuk, hogy nem egyszerű szülőnek, társnak, és “jó munkásembernek” lenni egy személyben. Tapasztaljuk, hogy a gyerekekkel való kommunikáció csak része a problémák megoldásának; ugyanakkor ebbe az irányba tett lépéseink sokszorosan megtérülnek, mert nem csak a gyerekeink lesznek hálásak érte, de a családunk egészében is folyamatos változásokat tapasztalunk általa.

Miért bennünket válassz?

Eddig több, mint 1500 résztvevő szülő és 900 pedagógus megismerése és tapasztalatainak elemzése után elmondhatjuk, hogy nem könyvet, elméletet adunk át, nem különböző helyekről összeollózott tudással gazdagítunk, hanem rendszerezett, bizonyítottan működőképes módszert és technikákat kaphatsz tőlünk, amelyeket folyamatosan gazdagítunk a saját, és a csoportokban elhangzott tapasztalatokkal. A gyakorlatban tanulás és a példák hatalmas lendületet tudnak adni!

Tizenöt éve élünk együtt, házastársakként, szülőkként eltérő gyökerekkel, tapasztalatokkal, nézetekkel találkoztunk, amelyekben megláttuk a jót és rosszat is. Tudjuk, hogy nem könnyű sem a társ-lét, sem a szülői-lét, mi magunk is megtapasztaltuk a nehézségeket. Kettőnk különböző nézetei és meglátásai, önmagunk folyamatos képzése, valamint a gyereknevelés során átélt tapasztalataink olyan különleges elegyet és egységet alkotnak, megerősítve a képzéseink anyagát, amelyet csak nálunk találhatsz meg.

Figyelünk rád. E-mailen vagy telefonon is felteheted a kérdéseidet, válaszolunk! Online találkozókat, webináriumokat tartunk, zárt csoportot alakítottunk ki a résztvevők számára, konzultációs lehetőséget biztosítunk, személyes kötetlen vagy tematikus találkozók során segítünk abban, hogy ne merüljön feledésbe amit megtanultál!

Mindent, amit tanítunk, mi magunk is kipróbáltuk. A hitelesség fontos számunkra, nem hiszünk a hangzatos ám gyakorlati segítséget nem adó 10 pontos listákban. Mondani mindig könnyebb, mint megvalósítani, és mi a nehezebb utat választottuk: megvalósítjuk, amiről írunk, beszélünk.

Egy közösség részeként könnyebb újra és újra elővenni és alkalmazni az ismereteid! Gyerekeket nevelünk, dolgozunk, ahogyan sokan mások – Te is? A tapasztalataink, ismereteink nem csak könyveken és iskolai előadásokon alapulnak, nem bemagolt szövegeket adunk tovább, hanem használva azt a módszert, amelyet képzéseinken is átadunk, figyeljük a reakciókat, a közvetlen és tágabb környezetünkben is. Nyitottak vagyunk az új ismeretekre, és folyamatosan keressük és tanuljuk az újat. Hol képzés keretein belül, hol azon túl. Azért dolgozunk, hogy a gyerekeinknek – és a Te gyerekeidnek is – jobb legyen, hogy olyan készségekkel ruházzuk fel őket, amelyek hosszú távon hasznukra válnak, és nagyszülőkként mosolyogva dőlhessünk hátra a karosszékben: jó munkát végeztünk, a gyerekeink boldogok!

Nagy örömünkre Adele Faber és Elaine Mazlish (a könyvek és tréningek szerzőpárosa) az e-mailes és telefonos beszélgetéseink során alkalmasnak talált, és felkért bennünket arra, hogy legyünk a tréningek hazai hivatalos képviselői.

Úgy gondoljuk, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, azonban gyakran előfordul, hogy ez az út máshová vezet, mint ahová elindultunk… ilyenkor jövünk mi.

A gyermeknevelés elvei, értékei, szabályai NÁLAD vannak, mi nem mondjuk meg meddig hagyd cumizni, vagy mikortól kellene már egyedül aludnia vagy öltöznie. Mi az érzelmi intelligencia használatát csempésszük be a napjaitokba. Az elméleti okfejtések és tanácsok osztogatása helyett egy olyan szemlélettel ismertetünk meg, amelynek alkalmazása során tapasztaltak gyakran a mi szemünkbe is könnyeket csalnak. Valljuk és tapasztaljuk, hogy a kommunikáció jóval több annál, mint amit végül kimondunk, minden hangsúly, gesztus és a beszélgetés légköre nagy hatással van a végeredményre. Szeretnéd Te is meghallani, ami nem hangzott el…?

dr. Skita Erika

Ercsi2Talán általános iskoláig visszamenőleg tudok referenciákkal szolgálni: mindig is emberek között voltam elememben. Anyukámnak hála – aki lehetőséget biztosított erre – szinte mindig a mi házunk volt a közösség tere. Minden esemény tőlünk indult, néha egy egész tucatnyi gyerek aludt nálunk, élveztem a bizalmat és a támogatást minden területen.

Néhány kanyarral, de eljutottam ide, hogy családoknak segíthessek egyszerűbbé, örömtelibbé tenni a mindennapokat, a kommunikáció és némi szemléletváltás segítségével. Az egyetemen az egyik tanárom egy kurzuson egy gyakorlat kapcsán azt tanácsolta, hogy nekem beszédek írásával, előadásokkal, emberekkel kellene foglalkoznom. (Örök hála érte, Kriszta!)

Én meg csak néztem: hogyan foglalkozhatna ezzel valaki jogászként? Ezen a kérdésen már akkor el kellett volna gondolkodnom, amikor röviddel ezután megnyertem az országos perbeszédversenyt. Annál is inkább, mert nem a jogi cizelláltság volt kiemelkedő a beszédemben – ezt már ott és akkor is tudtam – hanem, mint beszéd volt remek. (Néha ma sem értem, hogy jutottak eszembe azok a riposztok, de sebaj, ott és akkor eszembe jutottak, ez a fő.)

Jogi diplomával Brüsszelbe vezetett az első utam, ahol először egy alapítványnál segítettem önkéntesként a brüsszeli EU-s és EU-n kívüli reménybeli munkavállalókat. Programokat, tréningeket, workshopokat szerveztem, egyeztettem, részt vettem minden programon, hogy lássam, hol lehet még javítani. Hihetetlen élmény volt! Később jogászként találtam állást, ahol szintén a kommunikációra helyeződött a hangsúly: az akkor 24 tagállam jogi szakértőit kötöttem össze a Bizottság érintett főosztályával. Írtam, telefonáltam, találkozókat szerveztem, rengeteg emberrel találkoztam, és pótolhatatlan tapasztalatokat szereztem. 2005-ben hazaköltöztünk, és megkezdődött valódi jogász életem. Nem igazán azt kaptam, amit vártam. Jobb érzés volt EMBEREKKEL kapcsolatban lenni és valóban segíteni, mint dokumentumokat fordítani, kreálni, javítani, cégeknek dolgozni… ügyvédjelöltnek lenni. Fájdalmas tapasztalat volt: ez nem nekem való.

Közben szereztem még egy diplomát és sikeresen szakvizsgáztam, de még mindig kerestem az utamat. Még pocakosan megismerkedtem a Beszélj úgy… módszerével, ami azonnal megfogott. Úgy éreztem, ez valami olyan, amit igazán jó lenne megismertetni másokkal is. Megszületett a kisfiunk, felvettem a kapcsolatot a szerzőpárossal,  megismerkedtünk, egyeztettünk, terveztünk, tanácsokat kértünk, lépésenként elkezdtük építeni azt, ami mára azzá vált, amiért minden nap érdemes elindítani a napot, és dolgozni, néha erőn felül.

Ha valamit nagyon szeretsz csinálni, olyan erőket szabadíthat fel benned, amelyről nem is tudtad, hogy létezik. Hát így vagyok én itt, ahol most vagyok. Itt tudok úgy segíteni, hogy nem papírokat töltögetek és jogszabályokra hivatkozom, hanem beszélgetek, írok, telefonálok, találkozom, gondolkodom, ötletelek. Megtervezem, mit hogyan, és megszervezem, hogy úgy is legyen. :) A kislányunk pedig beleszületett ebbe az EQ-központú szemléletbe. Néha könnyes meghatottsággal látom, tapasztalom, mindaz, amit másoknak is tanítunk, nálunk is mennyire jól működik. A tréningeink résztvevői pedig számolhatatlan példával támasztják ezt alá. Mindenki fontos számomra, aki javítani, változtatni, jobbítani szeretne.

2012. szeptemberében mediátor képesítést szereztem, 2013-ban tréner képesítést, és egy Szociálpszichológia kurzuson sok hasznos információval lettem gazdagabb.
2015-ben Londonban, egy nemzetközi csapat részeként, hazánkból elsőként EQ Certified trénerré váltam.

Azt csinálhatom, amit szeretek: segíthetek másoknak a családi kapcsolataikban, és grafomániámat is kiélhetem a cikkekben. Minden este eszembe jut a gyerkőcök altatása közben: lassan minden a helyére került. :)

Turáni Szabolcs

Szabi2Kicsi gyermekkoromban szüleim csak úgy jellemeztek, hogy ez a gyerek a jég hátán is képes lesz megélni felnőtt korában. Ez elsősorban azt jelentette, hogy nem igazán voltak szociális félelmeim, megszólítani bárkit, bármikor és bármilyen helyzetben. Érdekes visszatekinteni, hogy 6-10 éves korban ez az ellenkezőjére váltott, és szinte teljesen önmagamba fordultam, hogy aztán végül megtaláljam azt, aki ma vagyok.

Ezen utazás alatt rengeteg tapasztalat ragadt rám, és megalapozta a mai szociális és empatikus érzékem. Amikor bekerülök egy közösségbe (iskolai osztály, sportcsapat, később munkahelyek, stb.) viszonylag hamar – minden tudatos szándék nélkül – a csoport élére kerülök. Eleinte ilyen helyzetekben menekültem a felelősség elől, mert nem éreztem magam felkészültnek a feladatra – tipikusan még általános iskolai évek alatt. Később ráéreztem, milyen fantasztikus dolog segíteni, hogy a csoport tagjai megtalálják a legjobbakat magukban, és együtt, csapattá kovácsolódva, előtte elképzelhetetlennek tűnő eredményeket érjenek el. Az első alkalommal az egyetem évei alatt tapasztaltam meg ezt, amikor a volt gimnáziumomban edzői álláslehetőséget kaptam. Azelőtt a sportágban a gimnázium még csak be sem nevezett, abban az évben viszont megnyerték a bajnokságot. Nekem ez életre szóló élményé vált.

A munkahelyeimen rendre kaptam a lehetőségeket vezetői pozíciókban – sokszor nemzetközi környezetben – és  tovább csiszolhattam a kommunikációs eszköztáramat. A cél mindig ugyanaz: hogyan lehet az együttműködés szintjét javítani, illetve fejleszteni egy adott közösségben.

Zétény születésekor az élet újra lehetőséget adott. A kihívás némiképpen megváltozott, mivel a gyermek-szülő kapcsolat eltér a felnőtt-felnőtt kapcsolattól, noha az alapelvek egyeznek. Az eltérés az eszköztárban van, hiszen egy gyermek kommunikációs eszköztára más, mint egy felnőtté. Nekünk, felnőtteknek kell segítenünk őket, nem csak a kommunikációs folyamatban, de abban is, hogy megtanuljanak hatékonyan kommunikálni. A kép színesedik, ha nem egy, hanem több gyermek van a családban, hiszen érdekessé válik a kérdés, szülőként hogyan tudunk segíteni a gyermek-gyermek kommunikációban.

Idővel szülőként ismét új igény merült fel bennünk Erikával, illetve a tréningen résztvevő szülőktől. Mi a helyzet a pedagógus-gyermek kommunikációval? Erikával erre a kapcsolatra is rászabtuk a módszertant, ami egyre több pedagógushoz jut el, akik nyitottak a hatékony kommunikáció és az érzelmi intelligencia felé.

Értsünk szót - család

Lia, Erika, Szabolcs és Zétény