konfliktuskiemelt

Ez akkor történt, amikor egyik este egyedül maradtam a gyerekekkel és az esti rutinnal. Érdekes, de amikor egyedül vagyok a gyerekekkel az esti menetrend mintha egyszerűbb lenne. Mindig sikerül jó sokat mókázni a fogmosás és fürdés közben, és szinte mindig bőven marad még idő meseolvasásra. Akár többre is, lámpaoltás előtt. Így volt ez ekkor is, a kihívás lámpaoltás után kezdődött. A kérdés az volt, hogy ki mellett feküdjek, bár inkább az volt a kérdés, ki aludjon el egyedül az ágyában.

image137Tudom, hogy minden családnál máshogy működik a gyerekek elalvása és azt is el tudom képzelni, hogy ez most esetleg megdöbbent téged, hogy mi így „alszunk” el. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy mik a konfliktusmegoldás lehetőségei. Lehetett volna, hogy egy játékon nem tudnak megosztozni. Most én voltam az a játék. A tanulság itt az volt, hogy mik a lehetőségek a gyerekek számára és mi ilyen helyzetben a lehetőség a szülői oldalon.

Visszatérek a történethez. Az első gondolatom az volt, bárcsak lenne belőlem kettő. Aztán a második gondolatom az volt, hogy hurrá, íme, itt egy lehetőség gyakorolni a konfliktuskezelést. Mármint a két gyermek gyakorolhatja együtt. Én majd mediálok, de szigorúan csak akkor, ha erre szükség van, ha elharapódznának az indulatok.

Az első körben az igények jöttek. Mindketten minden érvelési készségüket és képességüket bevetve próbálták a másikat meggyőzni, hogy mi okból kellene nekem vele egy ágyban lennem, míg elalszik.

„Apa mindig veled szokott aludni, most az egyszer lehetne nálam is” – hangzott az első érv.

„Múltkor, amikor anya is itt volt, akkor nem engedted apát, hogy veled aludjon, mert te anyával akartál. Éppen ezért kell, hogy apa most is velem aludjon” – jött a válasz.

Nem szóltam közbe, csak figyeltem, hogyan próbálják megoldani a helyzetet. Belül szinte ugráltam az örömömben. Ugráltam, mert nagyon figyeltek a keretekre és csak arra koncentráltak, hogyan lehetne megoldani a konfliktust. Nem kezdték bántani a másikat sem szavakkal, pláne nem fizikailag. Néhány percen belül kifogytak a munícióból. Ennek az volt a jele, hogy át szerették volna adni a feladatot nekem, hogy én döntsem el, ma estét ki mellett töltöm, míg elalszik.

A másodperc egy töredékéig átvillant a gondolataim között, hogy tényleg mennyivel egyszerűbb lenne, ha én döntenék. Persze a kérdés az volt, hogy akkor ők ebből mit tanulnának. Úgy gondoltam, hogy a konfliktuskezelés kimaradna. Márpedig én szeretnék minden alkalmat megragadni, hogy ők együtt oldhassanak meg olyan helyzeteket, amelyekben kihívások is vannak. Mint ebben. Így gyorsan elhárítottam a megtisztelő feladatot és visszkep022a adtam kezükbe a lehetőséget, bár kicsit megpróbáltam segíteni. Mindkettőjüktől megkérdeztem, hogy ők mit tennének a helyemben. Hogyan döntenének? Ismét csak tapsoltam magamban, mert szépen egymást meghallgatva elmondták mindketten, hogy ők helyemben hogyan cselekednének. Ismét csak érdekes volt megfigyelni, hogy idősebb fiúnk azt válaszolta, hogy ő a helyemben kimenne, mert akkor senki nem járna sem jobban, sem rosszabbul a másiknál, akkor mindketten egyedül kellene, hogy elaludjanak. Kislányom pedig a helyemben odabújna hozzá és vele aludna el…

Oké, úgy tűnt itt is holtpontra jutottunk. Szerencsére van egy titkos eszközünk. Suil és Suzez. A mesében szereplő testvérpár, akik nagyon sok kalandban, mókában vesznek együtt részt. Van ugyan, hogy a mesében nem értenek egyet. De ilyenkor mindig meg tudják beszélni a dolgokat és aztán folytatják együtt a kalandokat meg a mókázást. Megkérdeztem gyermekeimet, hogy szerintük Suil és Suzez most mit tenne, hogyan oldaná meg ezt a helyzetet. (Ez a mesekönyvünk hamarosan megjelenik!) Rövid kupaktanács után jött az átmeneti javaslat. Én most menjek ki a szobából, ők addig megbeszélik, mi lenne a legjobb, majd kiabálnak, amikor megvan az eredmény és visszamehetek.

Átmentem a háló2014-05-04-09-55-40szobánkba és füleltem. De felesleges volt, mert nem emelkedett a hangerő, továbbra is a megoldásra fókuszáltak, így fel sem merült, hogy elfajuljon a vita. Pár perc múlva kislányom jött át és hozzám bújt.

„Megvan a megállapodás.” – kezdte a mondanivalóját.

„Én kijöttem, hogy Zezus a csendben el tudjon aludni. Mert amíg bent vagyok vele a szobában, addig nem tudom megállni, hogy ne beszéljek, és ez zavarja őt. Majd aztán, amikor Zezus már elaludt, akkor mi ketten visszamegyünk és én elalszom veled”

Úgy tűnt mindketten elérték, amit szerettek volna. Nekem ez sosem jutott volna eszembe. Milyen jó, hogy nem kellett bírót játszanom. Nekem is jobb, nekik is. Megtapasztalták, hogy nem mindig egyszerű egy nézeteltérést megoldani, de mindig megvan a lehetőség rá. Ha van kellő szándék, nyitottság és empátia (azaz összességében kellő érzelmi intelligencia), akkor az eredményes konfliktuskezelés szinte garantált.

Másnap reggel elmondtam nekik, hogy mennyire büszkék lehetnek magukra. Odafigyeltek egymásra, meghallgatták egymást és közösen oldották meg a helyzetet. Én nem is kellettem oda. Pont, mint Suil és Suzez teszi ezt oly sokszor a mesében.

Jól jönne még néhány ötlet a nyugalmasabb estékhez (reggelekhez, napokhoz)? Tanulj meg néhány jól bevált módszert, KATT IDE!

Turáni Szabolcs

kapcsolatépítész