Amikor a szülői tréningeken egy csoportban eljutunk a büntetés kérdésköréhez, a téma gyakran megosztja a szülőket. Amikor azt állítom, hogy a büntetés egészen egyszerűen nem működik, akkor a csoport egyik részénél az első reakció az általában az, hogy nagyszüleink-szüleink, sőt gyakran szüleik és az ő kapcsolatukban a módszer mennyire hatékonyan tudott működni. Már hallottam olyan beszámolót is, amikor egy szülő saját gyermekkorából hozott fel példát, amikor a szülei jól megbüntették egy cselekedetért, és azt bizony egy életre megtanulta. Valóban, rövid távon a büntetésnek van egy azonnali, és felszíni eredménye, hosszú távon azonban az eredményeket könnyen félreértékelik a büntetés támogatói. (Elhalványul-e a büntetés során átélt érzés? Nagy valószínűséggel nem, ha ennyi évvel később is ilyen éles képünk van róla. Milyen negatív érzések kapcsolódnak így a szülőhöz? Ezt inkább ne is gondoljuk át… vagy mégis, gondoljuk csak!) A helyzet még ennél is elkeserítőbb, hiszen hosszú távon a büntetésnek annyi nem kívánt mellékhatása van, hogy nyugodtan ki lehet jelenteni: a büntetéssel a szülők egy pillanatnyi eredményért feláldozzák azt, hogy gyermekük felelősségteljes, önmagát fegyelmezni képes felnőtt legyen.

Értsünk szót - büntetésEzen a ponton érdemes meghatározni mit is értek a büntetés fogalmán, mert a tapasztalataim szerint sok a félreértés. A büntetés a gyermek személye ellen irányul, és arra tesz kísérletet, hogy a tett súlyosságával egyező “fájdalmat” (akár lelki akár testi) okozzon. A fogalomba beleértendő, hogy mindezt valamilyen  hatalom (még inkább tekintély) birtokában teheti meg a szülő.  Szemet szúr, hogy ezzel bizony pont nem lehet szülőként a fent említett célt elérni, miszerint, hogy gyermekünk legyen  felelősségteljes, és alakuljon ki a belső erkölcsi értékrendszere. A büntetéssel maximum annyi érhető el, hogy a szülői frusztrációnak enged teret, és a gyermek adott tettéhez mért kiadós büntetéssel – levezetve a tett által kiváltott érzelmeket – lelki megnyugvást talál. Vagy azt sem, mert  a szülők a büntetés kiszabása után gyakran,  – miután érzelmileg kiegyensúlyozottabb állapotba kerültek -, lelkiismeret-furdalást éreznek. Talán még a büntetést is felfüggesztik, valószínűleg ezzel is további zavarokat okozva a gyermekben…

Na jó, ha kihagyod a büntetést a gyermeknevelési eszköztárból, akkor hogyan leszel képes mégis megtanítani a gyermekednek, hogy az elvárásaid, illetve a társadalom elvárásai szerint viselkedjen? Fontos, hogy elérd, hogy kialakuljon benne az az erkölcsi értékrend, amelyek minden külső törvénynél erősebb. Az egyik legkézenfekvőbb, ám sokszor mégis a legnehezebb módszer a példamutatás. Úgy bánj gyermekeddel, ahogy Te is szeretnéd, ha ő bánna másokkal, és a környezetével. Ha kiabálsz vele, bünteted, akkor hasonlóképpen fog ő is viselkedni. A példamutatás évek alatt hozza meg a gyümölcsét, de érdemes használnod. Hogy rövidebb távon se maradj eszköz nélkül, gondold át a következőt . Próbáld meg minden alkalommal a cselekedetet értékelni, és ne a gyermeked. Ha ez megvan, akkor képes leszel arra, hogy engedd a cselekedetének közvetlen és természetes következményével szembesülni. Ez azért is nagyon hatékony, mert a gyermek jellemét nem éri kritika, ráadásul a tett következményét felismerve eldöntheti, hogyan tudja jóvátenni ami történt. (Nagyon sokat számít, ha eleinte megmutatjuk, ötletet adunk, hogyan tudná helyrehozni.) Ez a folyamat alakítja ki benne az említett erkölcsi értékrendszert. Fontos lépés, hogy a jóvátétel belülről fakadjon. Így tudja gyermeked elsajátítani, hogy döntéseiért felelősséget vállaljon, és ha hibázott is, tudja hogyan teheti azt jóvá. Néha a felnőtteknek sem ártana valami ilyesmi, nem igaz?

Felmerülhet benned a kérdés, hogy lehet-e minden esetben a cselekedet természetes következményével szembesíteni a gyermeked? Ha evés közben mindig bohóckodik és gyakran kiönti az innivalóját (bár erre már többször figyelmeztetted), a büntetés helyett megkérheted (természetesen életkortól függően), hogy törölje fel, amit kiöntött. – Anélkül, hogy elmondanánk vagy megkérdeznénk, hogy lehet ilyen kétbalkezes… – Így kötheti össze az evés közbeni bohóckodást az innivaló kiöntésével, és utána a takarítással. A következő alkalommal már a saját döntése lesz, hogy esetleg újra bohóckodik, és vállalja a kockázatot, hogy takarítania kell, esetleg ügyesebben bohóckodik, hogy ne boruljon ki a pohár, vagy egyáltalán nem bohóckodik. Akárhogyan is lesz, az már az ő döntése.

A helyzet nem minden esetben ennyire egyértelmű. Hiszen például, ha nem ér időben haza a focizásból, annak lehet az is következménye, hogy Te izgulsz miatta,  ezzel azonban viszonylag nehéz szembesítened. Ekkor is több lehetőséged van. Például megelőzheted a cselekedetet, ami Téged ebben az esetben zavar, azaz a késői hazajövetelt. Na ez rögtön büntetésnek tűnhet, ezért itt nagyon fontos a megfelelő kommunikáció. Világossá kell tenned a gyermeked számára, hogy a döntés a kezében van: vagy haza tud érkezni a megbeszéltek szerint, vagy nem fogod tudni elengedni a legközelebbi alkalommal. Fontos nagyon tisztába tenni, hogy nem azért nem engeded el focizni – ha esetleg bekövetkezne a késés a legközelebbi alkalommal – mert büntetésben van, hanem csak azt szeretnéd elkerülni, hogy későn érjen haza. Így például az teljesen megengedett, hogy a barátai jöjjenek hozzá, esetleg a kertben együtt focizzanak, hiszen a lényeg továbbra is az, hogy a gyermeked jól érezze magát, de Te szeretnéd elkerülni a késői hazajövetelt. Persze, ha ez a tiltás hetekig megmarad, akkor már büntetésként élheti meg gyermeked, így időről időre érdemes újabb lehetőséget adni, hogy bizonyíthasson, bizony ő haza is tud érni időben.

Van még egy pont, ahol szülőként könnyen úgy érezheted, hogy büntetsz, miközben csak korlátokat határozol meg. A korlátok természetesen leginkább tőled függnek , azokat legtöbbször Te szabod meg gyermeked számára. Ilyen korlát lehet például az, hogy az úttesten nem lehet focizni. Van olyan irányelv – én is ezt osztom – amely szerint a lehető legkevesebb korlátot kell gyermekünk köré építeni, viszont azokat nagyon következetesen érdemes betartatnunk gyermekünkkel.

Végezetül összegeztem néhány gondolatot, amelyek segítségedre lehetnek a feszült pillanatokban:

  • Ha az érzelmeid eluralkodtak rajtad, akkor ne cselekedj, ne tegyél semmit. Inkább várd meg, míg értékelni tudod a helyzetet. Érzelmi felindulásból adott reakció az esetek többségében nem segíti a gyermekeddel való kapcsolatod
  • Ezt nem tudom elégszer ismételni, de elengedhetetlen az érzelmek elfogadása. Amikor gyermekedben tombol az adrenalin, akkor legkönnyebben az érzelmi biztonságot adó környezetben tud lecsillapodni. Ráadásul egy vihar után, amely egy elfogadó környezetben tudta kitombolni magát, gyermeked még közelebb kerülhet hozzád és sokkal nyitottabbá válik útmutatásaidra
  • Mindig gondolj arra, hogy mi lehet a viselkedésének hátterében, hiszen számára ez egy fontos kommunikációs eszköz, és elvárja tőled, hogy megértsd üzenetét. Lehet, hogy csak nagyon feldobott, és ezért nem fér a bőrébe, de lehet, hogy éppenséggel valami bántja. Ha empatikusan tudsz tekinteni viselkedésére, akkor az okoknál tudod megváltoztatni azt
  • Ha meg tudsz bocsájtani gyermekednek 100-szor, akkor ugyanennyiszer tudj megbocsájtani Magadnak is. Mindig van új lehetőség kijavítani a hibákat
  • Ha úgy érzed, minden cserben hagyott, akkor képzeletben öleld meg Magad, majd a valóságban gyermeked. A kötődés mindennél többet ér egy szülő-gyermek kapcsolatban…
  1. 2013-11-07

    Olyan egyszerűnek tűnik így elolvasva az egész és nagyon tetszik a módszer:) Jó lenne ha Szabolcs ott ülne a vállamon és ötletelne, amikor zűrös a helyzet a kislányommal! :)

One Trackback

  1. […] között.Most nem részletezem az okokat, korábban már olvashattál erről itt, itt, itt, és itt […]

Írd meg a véleményed

*

Az e-mail címed nem tesszük közzé.