ladybugchartcolor-001-001Sokan használják a matricákat – vagy más egyéb, együttműködést elősegíteni kívánó eszközt – a gyerekek “motiválására”, jutalmazására.
Nem mondom, hogy nem értem meg, hiszen az egyik legidőigényesebb feladatunk, hogy rávegyük őket, hogy tegyenek meg valamit… Ilyen egyszerű dolgokat, mint fogmosás, a szobájuk kitakarítása, a játékaik elpakolása, esetleg segíteni a tesónak. Sokáig sorolhatnánk, ez családonként változhat.

És a matricákat, pontokat, akármiket később be lehet váltani, el lehet költeni, használni lehet.
Megfelelő ösztönzéssel párosítva ez egy gyorsan hatékonnyá váló rendszer lehet, hiszen a gyerekek megtanulják a rutint, a szülők pedig elkerülhetik az idegőrlő vitákat vagy alkudozást és egyszerűbbé válik a család menedzselése.
Szóval nem is az a baj vele, hogy nem működik, talán inkább az, hogy túl jól beléjük ivódik a valamit valamiért elv.

Én magam, mint a jutalmazás ellenzője, minden alkalommal elmondom, hol vannak az ilyen matricázó, jutalmazó módszerek veszélyei. Itt:

1. Beárazás és elvesztett motiváció

A matrica-rendszer alkalmazásával lehet, hogy elég hamar elérjük, amit szeretnénk. Ám mindennek ára van, ami leginkább hosszabb távon mutatkozik meg, és nem csak az általunk befolyásolni kívánt motiváció területét érinti.

A matricázás (vagy egyéb jutalmazó, táblázatos, játékos megoldások) képviselői elfelejtik említeni, hogy ez a gondolkodás visszaüthet. Könnyen előfordulhat, hogy megkérjük valamire a gyerekünket és tanulva a “matrica-motivációból” rögtön azzal kérdez vissza, hogy “mit kapok érte”?

Egy ideig rá tudjuk venni a gyerekeinket, hogy külső hatások alapján cselekedjenek, ám eljön az a nap, amikor felajánljuk neki, hogy kaphat extra matricát, bónuszpontot vagy ajándék lépést a játékban, és ő azt mondja, “kösz, nem”. Mihez nyúlunk akkor?

2. Tárgyiasult ösztönzés

Indulhat ártatlanul is, “jaj, de kedves volt tőled, hogy… tessék, itt egy …” Minden alkalommal, ha a gyerekünk segítségét valami materiális viszonzással illetjük, csökkentjük a saját belső indíttatását, hogy “csak úgy” akarjon segíteni másoknak. Önkéntelenül is várni fogja, hogy kapjon valamit azért, amit tesz. Hogyan jut el akkor pl. odáig, hogy adjon a játékaiból, amelyeket már nem használ, valakinek, aki nem kapna máshonnan? Mi lesz a viszonzás ilyenkor, ha már kiiktattuk az önmaga öröméért vagy nyűgéért való tevékenységet?

Továbbmegyek. A jutalmazásnak, a mindennapos apró ösztönzőknek nagy hatása van a szülő-gyerek kapcsolatra is. Minden készségre, amelynek köze van a társas kapcsolatokhoz, negatív hatása van: együttműködés, segítségnyújtás, osztozás. A belülről jövő motiváció mellett a segítség ösztönös készsége is háttérbe szorul, helyette a “mit nyerhetek vele” hozzáállás erősödik meg bennük.

3. Társas vagy gazdasági normák szerint?

Dan Ariely a MIT professzora Kiszámíthatóan irracionális című könyvében egy óvoda módszerét mutatta be, amellyel a gyerekeikért későn jövő szülők viselkedését próbálták megváltoztatni.
Azt találták ki, hogy a későn jövő szülőknek büntetést kell fizetnie. És mi lett a következmény?

A szülők még nagyobb számban jöttek később a gyerekeikért, hiszen úgy érezték, hogy megfizették a késedelmük árát – az ehhez hasonló, büntetéssel kapcsolatban már sok-sok írásunk született, sőt egy online tanfolyamunk is épül rá, így itt bővebben nem értekeznék róla – azaz, a társas normák világából átléptek a gazdasági normák világába, és azt mondták, ha fizetek érte, jogomban áll az elvárástól eltérően viselkedni.
Ezt megelőzően a szülők igyekeztek időben odaérni és lelkiismeret-furdalásuk volt, ha ez nem sikerült, a büntetés bevezetésével ez megszűnt, és tiszta lelkiismerettel távozhattak. Későn.

4. Az együttműködés=munka?

Ha a fenti példához hasonlóan beengedjük a gazdasági szemléletet az otthonunkba, és “fizetünk” a gyerekeinknek azokért a tevékenységekért, amelyeket csak azért kell megtenniük, mert egy egység, a család részei, és így tudunk jól működni… jogosan várják majd el, hogy minden megmozdulásukért viszonzást kapjanak.
Emlékszem, hányszor próbáltam ellógni a hétvégi közös takarítást, mert éppen egy remek könyvet olvastam (ez utóbbi igen gyakran előfordult). Egy darabig remekül ment. Élveztem a könyvet és közben szenvedtem is, mert pontosan tudtam, hogy most le kellene tennem, és nekikezdeni a takarításnak. Ha nem érzem ezt a lelkiismeret-furdalást, könnyen elképzelhető, hogy kihagyom az egészet. Ha be lett volna árazva, tudom, mit kapok érte, legfeljebb lemondok a juttatásról és békében olvasok tovább.

Az együttműködés minden családban kiemelkedő szereppel bír, és sok energiát emészt fel, mire kidolgozzuk azt a módszert, ami hosszú távon működőképes, a gazdasági elemek bevonása nélkül.
Közben viszont olyan ajándékokat kapunk, mint a családon belüli kapcsolatok megerősödése, a problémamegoldási készség fejlődése, a bizalom előtérbe helyezése, az összetartozás érzése.

Ha szeretnél többet tudni, mire és hogyan építhetsz, tudj meg többet az együttműködésről szóló online tanfolyamunkról, itt: